Harcsafogásos történetek

Ha a rokonság körében ismertté válik, hogy egy családtag horgászatra adta a fejét – márpedig ennek előbb-utóbb híre kél –, akkor a tekintélycsorbító ugratásokat megelőzendő időnként zsákmányt kell felmutatni, lehetőleg nagyobb családi összejöveteleken, de nem ám fényképen, hanem minimum halászlé-formájában, amelyről közismert, hogy a saját kezűleg fogott és tisztított halból a legfinomabb.

Volt itt nálunk a Ferencz-csatornában évek előtt egy a régi időkből visszamaradt „harcsika", - amint őt az én kedves halászom nevezte, ismerte minden sváb gyerek is félelemmel vegyes bámulattal adózott neki. E harcsikának állandó tanyája a zsilipünk falában épített, de nem használt falazott csatorna volt. Innen indult őkelme esténkint rabló hadjárataira.

Az újságok és mindeféle médiák állandóan azzal foglalkoznak, hogy Olaszországban a Pó folyón nagyon sok harcsát lehet fogni. Érdekes képet festettek erről a vízről.

Nagy halakat, s főleg biztos fogást akartunk, így mi más lehetett volna a cél, mint a hatalmas és gyönyörű Tisza-tó. Ponytok, csukák, harcsák, reszkessetek, gondoltuk induláskor, de persze a végén csalódnunk kellett. >>>

Mindig is vonzott az éjszaka sötétje… Száznál is több dolgot fel tudnék sorolni, amit jobb éjszaka csinálni! Egy szó mint száz, este csónakba pakolni, és elindulni a gyökerekkel megrakott harcsás helyek irányába, izgalmas kaland >>>

Egy német horgász szomorú tapasztalatai a magyarországi catch-release szokásokról.